A magyar kultúra napja nemzeti himnuszunk keletkezésének napja; 1823-ban Kölcsey ezen a napon tisztázta le a kéziratot. Komoly szimbolikus értelme van ennek a január 22-ei dátumnak. Nemzeti identitásunk jelképe Kölcsey verse, amelynek születésén ünnepeljük a magyar kultúrát: mintegy szimbolizálva azt, hogy a magyar nemzet kultúrájában él, fölülírva származási viszonyokat vagy országhatárokat.
Kölcsey nagyszerű verse maga is ilyen magasabb szintű nemzeti összetartozást fejez ki. A nemzeti himnusz funkcióját korábban felekezetenként más és más vallásos ének töltötte be: a katolikusoknál a Boldogasszony anyánk kezdetű népének, a reformátusoknál a 90. zsoltár. Kölcsey verse túlmutat a felekezetiségen, a nemzet egészének nevében szól Istenhez, ezért is szoktuk sokszor nemzeti imádságként emlegetni, némiképp tévesen.
A költemény a’Magyar nép zivataros századaiból alcímet viseli, a lírai beszélő a 16-17. század prédikációinak megszólalási pozícióját idézi, nem saját korának történelmi felfogását. Történelemszemléleti logikája is ezt mutatja: a sok szenvedést, rabló mongolt és török rabigát büntetésként kapja Istentől a nép.
A történelmi tárgyú, vagy abba bújtatott nemzeti költemények védve voltak a cenzor szigorú pillantása elől; ezen túl azonban olyan poétikai távlatokat kínált föl, amelynek köszönhetően páratlan szépséggel és erővel volt képes Kölcsey fölterjeszteni a nemzet kérését Isten elé. És pont ezért szokták támadni is: túlságosan pesszimista. De üssük el ezeknek a támadásoknak az élét azzal a gondolattal, hogy ez a költemény történelmi beszédmódja révén fejezi ki folytonos aktualitással azt, hogy egy emberként tudjon megszólalni a sokaság; miként a prédikátor beszél gyülekezete nevében Istenhez, úgy szól mindannyiunk nevében Kölcsey Himnusza.
A vers nemzeti himnusszá válásának története annak megzenésítésével veszi kezdetét. 1844-ben írt ki pályázatot a Nemzeti Színház igazgatója Kölcsey Himnuszának megzenésítésére, amelyet Erkel Ferenc pályaműve nyert meg. A cél az osztrákokéhoz hasonló nemzeti himnusz megvalósítása volt, a mű mai státuszát azonban csak a kiegyezés után kezdte betölteni, Mosonyi Mihály és Liszt Ferenc népszerűsítő átiratainak köszönhetően. A monarchia összeomlása után vált egyedüli állami és nemzeti jelképpé a Himnusz, és ezen egyetlen elnyomó hatalom sem tudott változtatni. Így a rendszerváltáskor, 1989 október 23-án alkotmányosan is az ország nemzeti himnuszává vált, túlélve a huszadik század összes történelmi katasztrófáját.